A Magyarország egyházmegyéi és főpásztorai. Intézménytörténeti – Életrajzi Lexikon 1804–1918 sorozatban megjelent az „A Szatmári Egyházmegye és püspökei” című kiadvány, amely egyházmegyénk történetét, valamint főpásztorainak életútját dolgozza fel az első világháború befejezéséig.
Szatmári római katolikus püspök 1804 és 1807 között. Ő kezdte el a régi plébániatemplom székesegyházzá való alakítását, a jezsuiták régi lakóházát kibővíttette és püspöki lakásnak rendezte be. Közismert volt jótékonykodásairól: nemcsak híveit, hanem az egész város szegényeit is segítette.
1808 és 1822 között Szatmáron püspök. A papnevelő intézetre jelentős összegeket fordított. Az 1816–1817-es éhínség idején saját költségén élelmezte a városba érkező vidékieket. Az ekkor szerzett adósságától csak kalocsai érsek korában sikerült megszabadulnia; ezt a tisztséget 1822-től haláláig töltötte be.
Szatmár egyik legjelentősebb püspöke volt 1827 és 1857 között, valamint a modern Szatmárnémeti egyik megteremtője. Emlékét szobor és utca őrzi a városban, továbbá róla nevezték el Szatmár római katolikus gimnáziumát is.
Szatmár püspöke volt 1858 és 1866 között. Beteg- és árvagondozót létesített a ferencesek kolostorépületében. Magyar és német nyelvű irodalmi munkássága is említésre méltó.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hatodik püspöke. A szatmárnémeti székesegyházat és számos más templomot díszíttetett az egyházmegyében. Megalapította az idős papok és néptanítók nyugdíjintézetét.
Szatmár püspöke 1873 és 1887 között. Ő építtette a Lourdes-i kápolnát a székesegyházban, valamint megvásárolta és az egyházmegyének ajándékozta a Török-könyvtárat. Később nagyváradi püspök, bíboros, I. Ferenc József valóságos belső titkos tanácsosa és Szatmár díszpolgára lett.
Római katolikus püspök volt Szatmáron 1887 és 1905 között. Számos alapítványt és iskolát alapított, 24 templomot építtetett, irodalmi kört szervezett, valamint politikai és társadalmi lapot indított. 1904-ben ő ajándékozta a szatmári tűzoltóságnak a tűzoltótornyot.
1928 és 1930 között káptalani helynökként kormányozta a római katolikus egyházmegyét, majd apostoli kormányzóként a szatmári és a nagyváradi egyházmegyét. Jótékonyságával és a kultúra messzemenő támogatásával tűnt ki.
Az egyházmegye apostoli kormányzója volt 1939 és 1942 között. Fiedler István szatmár–nagyváradi püspök lemondása után a Szentszék a kettős egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki.
1942-től szatmári püspök volt. Több új plébániát és templomot építtetett, valamint visszaállította a római katolikus tanítóképzőt. 1950-ben Körösbányára internálták, majd a jilavai börtönbe vitték, ahol 1952-ben meghalt.
1990-től római katolikus püspök Szatmáron. Püspökségének kezdete arra a nehéz korszakra esett, amikor negyven év elszigeteltség és elnyomás után újjá kellett éleszteni az egyházmegye intézményeit, és orvosolni kellett a kommunizmus által okozott lelki károkat.
1959. június 18-án született Túrterebesen. Teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Szemináriumban végezte, és 1985. június 23-án Dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá a szatmári egyházmegye számára. Több egyházközségben végzett lelkipásztori szolgálatot, majd a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán spirituális és liturgikatanár volt. II. János Pál pápa 2003. április 30-án nevezte ki a szatmári egyházmegye püspökévé. Püspökké szentelésére 2003. június 21-én került sor a szatmári székesegyházban.
